Homlokom fölött úszik
ráncolt tengerén a hajnal,
s ahogy feléd ragyogva
cirógatja arcodat napsugara,
úgy hullik rád szemem fénye,
ott megpihen egy kicsit,
s mint gyenge széltől lihegő angyal,
beleolvad a tiédbe.
Homlokom fölött úszik
hűs gödrén a hajnal,
egybekelt óráinkra sandít
elmosva a szennyet,
s lángja mint ájult mezőkre
bukott angyal világol kétesen,
néma hanggal.
|