
Tli bnat
Nyomorog a vgtelen,
szemeimbe l csndben,
mltba mossa remnyt
a lusta tl,
s tovaszll a kdben.
Elillan feld,
hogy rm verje lmos knnyeit,
jrtnyi erm sincsen;
neked srja el bmat,
mely mindinkbb felemszt,
s lomha kedvn sajog a bnat,
hogy beleremeg testem.
Neked vallja meg,
'mint sttlnek nappalaim,
ha levegt sem kapok,
csak az j dermeszt
szele fj elttem,
betakar langy kincsvel,
mint egy fradt szemfed,
s elhamvadok szp csndben.
|