Suhancléptek
Üdén feslő ,jámbor fajzat,
távolba hanyatlik a táj,
szépsége messzire visz,
pajzán képre fakad,de nem fáj.
Végtelenbe húzza szemem ágán
csüggő fejét,veszti fényem,
arcomba törli csalfa kezét,
magához láncol,érzem.
Ajkaimon épphogy piheg,
alszik kéklő boltozata,
nyelvemre száradt arborétum,
fakó-zöld a hangulata.
Pedig színe halhatatlan,
ott,hol végek összeérnek,
tolvaj élük gyarló fokán
születnek az első léptek.
|
|