Transzban
Lopott pillanatokkal
a zsebben szemmel
tartom őket,időtlen
terceim akkord-hosszán
repülnek fesztelen gerlék,
hátszelük fojtott hangja
nyomot hagy romokban
heverő képemen;
fordulok is feléjük
- tűnő lendületem torpant
csendjébe vág a kérdés:
"Hová lett a kerítés?"
Szüntelen szürkébe
múlandó ligetek
zavart keltenek,elmém
szakad meg sajgó
szerelmük varázsán,
holtágyon gangolnak,
s gerle-szigetet alkotnak
naplementém szűkülő szemén.
Transzba derült arccal
mosoly nélkül függök
hontalan sejtelmük
legmélyén,homállyal a felvizén,
s nem féltem szőkébe
folyt létem;elfelejtett
zugok szántanak barázdát
homlokegyenes lankáimba
- ott maradok,lenn a végen...
|