Majdnem
Elvadászott idők nélkül
a vadon sem az,mint régen,
mikor még nem féltem,
mert uraltam gondolataim
vad hajtásait,s éberségem
tartott féken,nem a félelem;
sokat vesztettem azóta,
de sosem adtam fel,kész
vagyok lebegni a remények
felhői felett,mindenek fölé
emelkedni,hová nem ér el
az ész,mely lehetőségét
maga előtt lebegtetve
rombolni is kész;
éberségem tiszta,lélektörés
a semmi tetején;velem volt
akkor is,mikor még nem
voltam,sőt előtte sem
hagyott cserben,tudása
volt a végtelen,semmi
mélyén a kortalan semmi;
most sem különb,tudom,
mert nélküle miben lennék,
hol fújhatnám a csendet,
mindenki jogos örökét;
kihez fordulhatnék,mikor
a valami elől menekül
kitaszított lelkem,ó,szellem,
kísértet járta át bal felem,
amikor épp jobbját
nyújtotta a jobb,hogy bírja
birkatürelemmel,amint
működésbe lép a balfék;
ehhez kell aztán szerelem,
nehogy eluralja önmagát
e két felem,semmi kétség,
félelem nélkül jobb,ha
egyik sem jobb a másiknál;
tehát a jó,régen bevált
éber türelem lehet az egész
figyelmét mozgató fegyelem,
terek rótta fekete lyuk,mi
számot ad afelett,hogy
üres vagy,teljhatalmú semmi
a vég nélküli teljességben -
ne feledd ezt sosem...
|