| Egyszer régen,mikor nem volt semmi sem a létben,csak a lét voltja sötétlett a semmiben;sötét lett,mert a nincs voltként semmivé lett.A lett is volt lett,miután azzá lett,ami előtte nem volt.Egyszer volt ,amikor a voltból lett is lettként volt, hogy a lettből levése vanként ébredt eszméletére.Ezután már nem volt a volt az, ami azelőtt volt az eszméletlen semmiben,persze, eszméletlenül,hanem vanjára eszmélt,hogy vanjában azzá legyen,ami lesz majd vanként. Így voltját is megőrzi a vannak lesszé válásában.A változás szele,mely az idők e hármasát időtlen-idők óta terelgeti, régen,az idők kezdete előtt,mikor voltból lettből lett lettként a nincs voltjának életét tengette,az állandóság szeleként a nincs voltjának állandó vanjaként az eszméletlen van most szemszögéből értelmetlen létének lehetetlen voltját élte meg.Mivel a most mindig más most,mint most,azaz állandóan másként az,ami,így a változást terelgető szél állandó létével azonos az állandóságának léte,azaz a most állandósága nem más,mint az állandóság szele. Tehát a most szemszögéből értelmetlen létű volt lehetetlen léte mindig mostként élt,és virult értelmetlenül az értelmetlen értelmének lehetetlen útján,mígnem állandó és eszméletlen vanként mostja arra eszmélt,hogy van, azaz felfogta,hogy értelmetlen létének lehetetlen voltja mindig is létezett,s létezni is fog úgy,ahogy régen, a felismerte azt,hogy ezt onnan tudja,hogy tud arról,hogy van,vagyis állandó vanja mindig volt,van,s lesz,csak eddig éppen azért nem tudta,mert nem volt a változásban fejlődő végtelenül véges eszme birtoklásának,állandó tulajdonságának tudatában. Tehát nem tudta,hogy tud,vagyis tudat alatt tudta,hogy tud,és tudat alatt azt is,hogy nem tudja,hogy tud. Mikor tudatára ébredt,értelmet nyert az,mi értelmetlen volt annak előtte.Az eszméletlen van lehetetlen voltja akkor vált világossá a van számára,mikor megtudta,hogy végtelen mostként mindig is van,és hogy eszméletlen létének értelmetlensége a legtökéletesebb eszmélés a maga valójában.Eszmélt akkor is,mikor nem tudta,hogy eszmél, ill. nem úgy tudta,hanem értelmetlenül,az eszméletlenség értelmetlen értelmével.Ez az eszméletlen értelem maga a legtökéletesebb nem-tudás tudata.Eszméletlen ,mert nincs benne rögzült eszme,nincs megkövült állapot, csak a képlékeny ,meztelen igazság,eszmélés fejleszti önmagát. Az eszmélés fejlődésének egy nézőpontja csupán az,ahogyan a van magát látja meg a változás, a mindenkori,mindig más most éppen mostbeli tér-idő horizontján.Az eszméletlen van eszmenélkülisége tér-idő horizontjából nyert tudás nélkül részleges perspektívát nyújt nekünk,pedig a maga nemében végtelenül tökéletes.Tudása,értelme teljes és abszolút.Hiszen eszméletlenségének értelme az értelmetlen eszméltségének az értelme is.Mikor az állandó volt vanra ébredt,ezen értelme a tér-idő síkot szabta ki rá, hogy az örökkétartó változás ízét is felfedezze önmaga állandóságában.Ezen íz a felébredés előtt egy volt az eszméletlenül eszmélő vannal,a felébredés mostjában,mikor a tér-idő eszméjének tudatára ébredt, az íz mérhetővé,elemezhetővé vált,vagyis az egyből egység,azaz a kettősség egysége lett saját Egymaga értelmében.Tehát nem a magát egységben tudó,elemző van volt igazán magánál,hanem a magát egynek tudó,minden mostban változó fejlődést állandóan egy igaznak tudó Van.Tudatlan tudása a nem-tudás igaz tudása,a nincs-tudás s nincs-tudó tudása.Mint említettem volt az eszméletlen vannak tudása abszolút,vagyis a nem-tudás teljes megélése.Ezért egyedül az eszméletlen van eszmél,s mikor magára eszmélt eszméletlenségében,egyben elvonttá is vált.Az eszméletlen van értelme értelemfeletti,vagyis értelmetlensége a minden értelmet felülmúló eszmélése,Egyként élése.Egyként az egyet állandóan megszüntető,teljesen átélő,teljességének tudatában nem lévő,viszont eszméletlenségében a teljességet szüntelenül élő nem-egyként van.A magáraeszmélt van voltja a magáraeszméltség értelmében az eszméletlenség volt.Viszont az eszméletlen van voltja,mivel mindig csak voltként volt,s vanként nem tudta,hogy voltként van,és azt sem,hogy vanként mindig is volt, a magáraeszméltség értelmében voltjának léte lehetetlen voltként volt,és értelmetlen volt,hiszen lehetetlen volt a volt léte akkor,mikor sem nem voltként sem voltként nem tudott arról a van,hogy vanként van,mert értelme e téren értelmetlen volt,így annak sem volt értelme,hogy voltjának létét ismerje. Ennek értelmében a volt csak lehetetlenül lehetett,hiszen létének értelme a mindent felölelő értelmetlenség értelme.Így a magáraeszmélt van értelme is értelmetlen,mert az eszmélő van értelmetlen mozgásában nyert értelmet,mely azt mutatja,hogy meghasadt vanként mégis képes egyként lenni. Ebben áll a van értelmetlensége,mert nemcsak meghasadtként,hanem egyként is létezik egyszerre,s ezt csak úgy lehet felfogni,ha egyként éli életét,mert akkor értelmetlenül élve el tudja képzelni azt,hogy kettősségét egyként élje.De azt is tudjuk,hogy mikor magáraeszméltsége előtti egyként élt,nem tudta,hogy vanként élt,csak azt ,hogy volt valami,amiről sejtelme sem volt,hogy van-e,vagy sem.Most,hogy tudatában van annak,hogy van,azt is tudja,hogy nem sok értelme van annak,hogy csupán egyként éljen,miután egyének kettősségét felismerte,s annak sem,hogy kettősségben éljen egykénti élete nélkül. Mivel egyként lehetetlen nem élni,hiszen az egy akkor is egy ,ha sokká hasad,azaz nem egyként élni is lehetletlen,és egyként nem élni is az,mert az egyként nem élő eszméletlenül éli az egykénti létét,ezáltal mikor nem tudja,hogy egyként,az eszméletlenségével az egykénti létére jellemző eszméletlen életet éli meg,az egy van egész életének értelme az,hogy értelmetlen is egyben,azaz egyként él. Tehát az egy mindig értelmetlenül éli meg értelmes fejlődési periódusait. Ezért azt mondom végszóként,hogy mikor a van magáraeszmélt,eszméletlen volt,s az is marad mindig abszolút értelemben,különben nem lenne tökéletes fejlődésben!!! |
|
ISTENI PÁRBESZÉD-----Az egység mint létező forrása a létmegérzésben kikristályosodó örök Elv. Az Elv saját egységének dialektikus mozgásában öröklődik mint örök Létező.A lét és semmi elvont egységlevésében tükröződik konkrét egység-létezése.A tükör maga a kettősség határa,mindaz ,ami nem kettősség.E nem-kettősség mint hiány jelenti a teljesség ürességkénti hiánytalanságát.A tükör mozdulatlan,mikor az ember szemléli a benne végbemenő tükröződés folyamatát,és mozgó,mikor a tükröződő konkrétan önmagára eszmél a határtalan szeretet Elvében.A tükörkép ekkor a tükröződő aspektusában ébredve megszűnik.S ezzel megszünteti a tükröződő aspektusát,létszemszögét is,mivel felébredt a tükröződés álmából.Vagyis ,mikor megszűnik a tükörkép,nincs mi tükröződjön,tehát a tükröződés is semmivé foszlik.Azaz olyan semmivé,amelyben a tükröződő léte átlényegült,a tükröződés szempontjából lényegtelenné,üressé vált létezése.Csak annyira létezik számára tükröződés,amennyire tetten érhető ébrenlétben az álom,vagy álomban az ébrenlét.Ha már álmunkban ébren vagyunk,akkor ébrenlétben sem álmodunk,megszűnt mindkettő,az ébrenlévő léte átlényegült;azzá vált,mi szavakban el nem mondható,de a létmegérzésben teljesen élhető.Mikor eltűnik a tükör,eltűnik minden,mi tudatunkon keresztül tükröződhet,a tudat is eltűnik,olyan semmivé lesz,mi örök Elvként konkrétan abszolút mindig.Felfoghatatlan,mivel nincs tudat,amivel felfogjuk.Ha ezt felfogtuk - a létmegértés segít ebben - akkor kezdhetünk újra élni,a létmegérzés segítségével.A létmegérzésben megjelenő örök Elv szemszögére hangolódva válhatunk szempontnélkülivé.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
