Nem léteuik,és pont!

Nem létezik kamaszkor.Sosem létezett.

12 évesen indult útjára mindaz,mi undor nélkül

nem csap a képedbe.

Ráébredtem saját természetemre,ami azóta sem változott bennem.

Eljátszhatom a „felnőtt” ,a „komoly ember” szerepét,

de van valami,

ami mozdulatlan,ami fortyog ,ami lázad,ami kicsapja a biztosítékot,

s ha ésszel  nem  tartom kordában,porig alázza környezetét,

s  földbe döngöl engem is.

Ez a természet rendje. Nincs itt semmi flikk meg flakk,

csak a létezésben rejlő ,önmagából kitörni kész erő.

Ezt az erőt mozgathatja az ész,a spekulatív tudat,az ítélőerő:

okozhat jót  vagy rosszat;

ugyanígy tehetnek a  lelki tényezők is: az érzelmek kiválthatnak

negatív ,ill. pozitív hatásokat – a lényeg az erő.

Mindkét esetben(szellemi,lelki megnyilvánulások)észrevehető,

hogy az erő játssza a főszerepet – az erőnek hatalma van.

Felnőttként kordában kell tartanom,mert különben

elpusztulok;kivet a társadalom,és elkorcsosult létem

könnyen a szakadék szélére sodródhat…

De ez is a természet rendje – minden az.

Az emberi természet táptalajként  lehetősége  minden

tudati megnyilvánulásomnak,tevékenységemnek:

érzelmi,értelmi,észbeli cselekedeteknek.

Mikor  megtetszik  egy labda a kirakatban,mondjuk,7 évesen,

„szerelem első látásra” érzet kerít a hatalmába,érzelmi úton

közelítem meg a „problémát” elsősorban ,10-11 évesen

észérvekkel bombázom a szülőket,persze,kicsit hisztizek is érte,

12-13 évesen esetleg az összegyűjtött pénzből  is előkotorászok

pár százast,hátha erre már igent mondanak őseim;

ha még így sem ,akkor találok olyat mondani „már

nem vagyok kisgyerek” alapon,mely falhoz állíthatja őket,

vagy az első sokk után hirtelen ötletből fakadó

leteremtéseim gyötrelmei elől pánikszerűen zárkózom

saját szobámba – egy időre. Később a „csörték” hangulata

fokozódik,legyen az bármily csekélység vagy nagy dolog;

kicsit eltávolódom a megszokott és „rohadtul” unalmas

bölcseletek  mindennapi  nyomásától:a magam ura akarok lenni,

és ennyi.

Ahogy kristályosodnak előttem jövőm körvonalai – persze,

szüleim erős közreműködésével  - életcélom is alakot ölt;

bár olykor ,ha erős elképzelések,ötletek cikáznak   elmémben,

azaz elég elmés vagyok ahhoz,hogy magamévá tegyem

elém kínálkozó lehetőségeimet,az ősök nélkül  is egyenesbe

kerülhetek – ez elég ritka ;nem erőltetném ezt a vonalat.

Ne feledjük,még mindig lázadok,ott legbelül; egyre erősebb

vagyok. Fejlődésemhez energia kell; az energia erőt jelent,

saját erejét fejezi,mikor „lépésekre” kényszerít

minden pillanatban,s ahogy erősödöm,ez a kényszerítő erő

egyre erősebb lesz,egyre nagyobb,egyre bonyolultabb,ezért

tudom felnőtt koromban már kontrollálni(nem mindig).

De belül dúl a háború,és hallom a csatazajt,az idegesítő

zsongást,mikor döntenem kell.

Éltesebb  időszakom alatt már átlátom a terepet,az említett

zaj lehet akár zene is füleimnek – a mélyben futó erőmozgások

hangjai egyre halkabban cirógatják dobhártyáimat.

Lemondok a háborúról,békét akarok,elhúzódom

attól,ami  még ettől függetlenül teszi ott bennem a dolgát,

lázad a maga módján.

Vannak erőfokozatok az energiamozgások terén;minden

mozgást betölti saját mértéke,azaz ha teljesül a dolog,

akkor  megváltozik a mozgás minősége,fokozatváltás

történik.

Ezeknek a fokozatoknak nevet adunk,így találkozhatunk

a  ’kamasz’ fogalommal is;ezt tartalommal töltjük meg,

túlspekuláljuk a jelenséget – szerintem.