Pillanat műve volt
Terített asztal mellett,
hol épp süvít a durva szél,
tapogatózom vakon,
valahol itt van ő,
mert lennie kell,
itt,hol a légszárnyak
átcsapnak a falakon,
hol rohanó lépteink
ütemre puffannak,
és én egyre jobban akarom;
még sem látom őt,
tán időben bújtatják előlem,
vagy testen kívül
ad otthont művének,
s mint bolondos képzet
alkotni mer,nem tudom.
Bár puha ködbe vész,
s távolból felsejlő az egész,
mégis mintha megpillantanám,
mintha mohó szemeimhez ragadna
térből kiszakadva,
mintha elérné végső
pontját arcomba zuhant remeke,
s hetykén,büszke fordulattal,
az ablakon átfolyó fénycsóvák
hullámain keresztül
lelkembe zuhanna;
mintha...
|
|