Zöldellő fák fénye hűsöl
szemeid búján,
nem enged közel,
csak mosolyog ifjú hévvel,
ahogy illik:buján.
Vágyvirágaid frissen fakadnak,
s rabul ejtenek kis szirmai,
már egész életem rajtad csügg,
s tárulnak fel titkai.
Kék eged most szemfödelem,
árva lelkemnek ajtó lettél,
s mikor átlépek hűs küszöbödön,
elmerülök tebenned,
s megtudom,hová rejtettél.
|