Mielőtt elkezdeném,hallgassatok egy kis zenét!Persze,a Pink Floyd túlmutat a 60-as éveken,s nem is róluk szeretnék szólni elsősorban,mégis érdemes őket ízlelgetni,mert magukban hordozzák a múltat,mely megrengette a könnyedebb muzsika világát.Közben ,mint kiderült, el is kezdtem a tágra nyílt szónoklatom,és folytatom is szünet nélkül , mindjárt a közepén.Számomra,s most ez itt a fontos,hogy számomra mit jelent,s mennyiben tudtok azonosulni azzal az érzéssel,mely oldalam főszereplőjével Brian Jones-sal babrált ki oly heves és kóros eleganciával.S nem a drogról,az italról s a szexről akarok beszélni,hanem arról,mi nyomhatta igazán Brian életét/Nem Jones:Brian élete c. filmjéről van szó!/,mikor tehetségét bontogatta a közönség széles horizontja előtt,illetve mikor megszülte egy-egy alkotásában önmagát,de nem juthatott egyről a kettőre vele.Brian Jones géniusza,briliáns érzéke oly katarzist jelentett élete minden pillanatában,hogy szép lassan felforrósodott a levegő körülötte.Megtestesült önmagában is,viaskodott,fortyogott,égette zsenijét,s húzta magával az egész embert.

 E képen még csak nyomokban fedezhető fel önpusztító tetteit elősegítő szereinek hatása/1965 körül/,de a későbbiekben teljesen elnyomja mindazt a szellemi kincset,mit kitalálhatott a világ számára/John Lennon-nal együttest akart alapítani,mely méltó vetélytársa lett volna a Stones-nak - sőt.../.S pont akkor érte a halál/állítólag gyilkosság áldozata lett.../,mikor alkotói válságából kikecmeregve újabb ötletek felé sodorta az élet,mint pl. a fentebb említett szupercsapat létrehozása.A megvalósulatlan tervek ellenére sugárzott a tehetség belőle/IQ-ja Angliában dobogós helyen végzett/,ezért kortársai és azok utódai érzékelhették minden rezdülését,s ki az egész lényét figyelemmel kísérte,és kíséri most is,nem éppen az elmarasztaló jelzők szaporításán fáradozik/megtették ezt mások,nem voltak kevesen/,hanem igyekszik megfogni tetteinek mindazon mozzanatait,melyek kiemelték őt a tömegből,sőt zenésztársainak sorából is.

A Reneszánsz-Barokk átütő erejének hatását látjuk küllemén,melyre közvetlenül a BEATLES tett mély benyomást,mondhatjuk úgy is,hogy a gombafejűek generációját erősítette,a beatmánia tipikus jelensége volt,s mégis több,mint ahogy a Lennon-McCartney szerzőpáros is jóval generációja fölé nőtt.Jones-nak e két kulcsfigura jelentette a példát,ami a külső és belső kifejezési formákat illeti.Pont Jagger,kivel együtt alapították a Stones-t,nyilatkozta egykor róla,hogy nem értette igazán,hogy Jones mit akar kezdeni a dalaival.Épp ő,kinek közvetlen társaságát élvezhette,s jól kijöttek egymással az elején,beszélt így Brian-ról,a Rolling Stones tulajdonképpeni alapítójáról.Lehet,hogy Jagger sem értette őt igazán?Alig hiszem!A körülmények kusza összjátéka hozta inkább létre e nyilatkozatot,mely alapjául az akkor már távolodó Jones és a Stones-szal való kapcsolatának fényében világosodó harcai s ötletei szolgáltak,talán.A lényeg,hogy rendkívüli érzékisége abszolútizálta a kor szellemét.Érthetőbben:olyan formában akarta megmutatni zenei tálentumát,mely - elvárása szerint - túltesz majd minden elképzelésen.

A Rolling Stones fenegyereke volt,e vonatkozásban nem lógott ki társai közül,de magánemberként,elvonultságában megjelentek a legérzékenyebb emberi jellemzők is.Ezen érzékenysége nyilván géniuszából táplálkozott,de az élet egyéb színterein ,sajnos,torz melodráma formájában csapódott a szemlélődők arcába.Nem bírta egyensúlyba hozni az élet által diktált konvenciók és a benne dúló tündöklések szembenállását.Csapongott,s úgy tett,mint kortársai:tudatmódosító szerek segítségével igyekezett ötleteit a felszínre hozni.Mivel az átlagnál okosabb és tehetségesebb volt,így a szembenállás is nagyobb súllyal nehezedett vállára.Elkerülhetetlen volt összeroppanása;hiszen nem jutott eléggé szóhoz,a háttérben ült csendesen,s zenélt ,tulajdonképpen a maga kedvéért.Igaz a csepp formájú gitárt ő hozta divatba,s zeneszerzőként meghatározó tagja maradt a Stones-nak egészen '66-ig,de aztán drog-és italfüggőként már nem tudott uralkodni magán,s egyre inkább eltávolodott zenekarától s önmagától is.Ennek ellenére érzem még én is,ki egy évvel a halála előtt született,hogy nem csekélységet vitt magával,és szórta szét azt mindenfelé a láthatatlan térben,hanem egy olyan elfojtott csillaga esett elemeire/melyből egy szelet talán nekem is jutott/,mely a reneszánsz-barokk avantgard ,vagy éppen érthetően kifejező dallamrezgéseinek komplexumát jelentette ott a mélyben,a katarzis mélyén.