Mese egy világról
Egyszer régen,tán oly régen,hogy az időt megelőző
jövőképben történt ,nem tudom,nem emlékszem,
csupán dereng előttem,hogy létezett egy olyan
világ,mely tökély volt a maga teljességében,készségében.
Kész volt arra,hogy szabad folyást engedjen képzeletének,
hogy eljátssza isteni szerepét,hogy színre vigye a változás
játékát,a dialektikát.
Hogy e jelenség mitől nyerte valóságát,nem tudja senki,
elképzelhetetlen,több ,mint elgondolható,mégis megkísérli
az ember,hátha megszüli egyszer képzelete;belecsíp a
"fenekébe",
mert eredendően érzi,hogy itt és most van valami,ami
beragyogja emelvénye ösvényét,az isteni színjáték
létterét.
Hogy ki Ő,vagy miféle teremtés,kit nem teremtett senki
soha,
mit nem mozdított semmi soha,csak Ő tudhatja.
E szavak rendíthetetlen hatását hordozza a
"szél"megannyi
ember sanyarú sorsát látva,mégis azt mondom,nem
tudom,
talán természetünk elmond mindent,de nem halljuk,talán
egész környezetünk ezt tükrözi,mégsem látunk semmit.
Ám ennek ellenére a mindenkori ember örök kérdése
marad,hogy
mitől van a világ.Mert egyszerűen érez valamit,egy olyan
szövetséget,melyet Ő alkotott,s alkot most is az idők
végezetéig,s azon túl is.Talán azért nem érhető
tetten,mert
folyton tetten érjük.Talán megingathatatlan elvként költi
világát,másként nem is létezik.Talán...
Mégis elgondolom ,itt van köztünk,itt lélegzik halhatatlan
elve,
bennem érezteti a késztetést ,hogy elgondolhassam végre.
De mást is mesél...
Gondolatainkon átszövődik világa,nem elég Rá gondolni,
mert ez lesz tehetetlenségünk melegágya.Többet mond,
többet minden szónál, mégsem beszél,regélünk mi
helyette
épp eleget,s annál is többet.Így késsük le az Egészet.
Vagy "túlhaladva" Rajta "túléljük"Őt,minden pillanatát.
Csak mert elképzelem,hogy hét fejem van,nem leszek
sárkány,sem fejedelem.Pedig az vagyok minden percben.
És mégsem,ha Őt hallgatom,s aszerint cselekszem.
Szépségében ott a betű,s annak első mozdulata;
minden elem érte feszül ,mégsem bírja,oly nehéz a súlya.
Csúfsága lesz annak "fénye",ki a többet szomjúhozza;
érdeme szerint merítkezik ,természete ezt kívánja.
Őstengerek határtalan mezsgyéjén szántja sorsát
az,ki "szóvá" alakulván önnön jelentését keresi,mert
azt hiszi,hogy saját létét teremti.Pedig nem.
Csak lubickol a Semmiben.Talán szándékában állt
változni?
A kérdés értelmetlen,ott,hol minden Ő,az Isten,hol minden
Róla szól,csupán "hallgatnom kell",mást nem kér tőlem,
s megnyílik világa előttem.
|