Grotesque
Lassan,de biztosan,a suli
felé visz az út,hogy trolival-e,
az nem kérdés,hisz mindent
lát a szem,szelektív agyam
dobja a felesleges képeket -
csak a trolit nem tudja
megszüntetni,azt nem...
Tehát igaz Proust mondása,bár
nem szó szerint,hogy nincs új
a nap alatt,hanem az ismertet
látjuk mindig új szemszögből;
mily igaz...!
Egy másik - szintén nem szó
szerint,de nem is Prousttól -
pedig így szól: "...nem a
külvilághoz rendeződik
a belső(itt: elme),hanem
a belsőhöz a külső;az elme
rendezőelve szerint alakul
a rajtunk kívül álló világ,
környezeti tényezők halmaza."
E kanti,kopernikuszi fordulatnak
titulált megállapítás kicsit
átrendezte a szubjektum szerepét
zord kozmikus ábrándjaink
szemétdombján...
Lehet, megpróbálom úgy
rendezni - e gondolatébresztő
sorok után - mindennapjaim
jellegtelen perceit,hogy az
agyon ismert dolgokat új
szempontoknak vetem alá,
hátha összejön valami kis
plusz,mondjuk,jól érzem
magam tőle,s ha már öröm
minden pillanat,akkor
kicsit,de ténylegesen,
eltávolódtam Kanttól...
A gond ott kezdődik,ha
figyelembe veszem,hogy
nem feltétlen az a jó,ha
valami éppen jó nekem,de
másnak nem,vagy jó másnak,
de nekem nem;olyan nincs,
hogy mindenkinek jó vagy
senkinek sem - mellesleg:
nem feltétlen jó,ha kellemes,
és nem feltétlen kellemes,
ha éppen jó.Mi dönti el?
Akkor melyik a jó?Fontos-e,
hogy jó legyen?Túl kell-e
lépni azon,hogy állandóan
azt vizsgáljuk,jó voltam-e
vagy rossz?
Érdekes ez nekem?
Fontos,hasznos,kötelességem
vagy tán felelősségem?
Elég ismernem a jót,hogy
meg tudjam cselekedni?
Tennem kell anélkül,hogy
ismerném,közben meg nem
tudom,hogy mit cselekszem,
mégis tapasztalom,hogy jó,s
nem csak nekem,akkor...?
Ha neked általam jó,nekem is
az,mert jót tettem veled;
de lehet,hogy másnak ezáltal
lett rossz,s miután megtudom
ezt,nekem sem túl jó!Akkor?
Nem lehet szétválasztani őket;
nincs olyan,hogy csak jó
vagy csak rossz;a kettősség
egyből megszűnne,ha az egyik
szembenálló elkülönülne
másik "felétől",mert ezáltal
mindkettő megszüntetné
önmagát - ez világos...!
Akkor mire törekedjek?
Mi legyen a legfőbb szándékom?
Kövessem a kanti kategorikus
imperativus-t vagy keressek
más megoldást a gyakorlati
életben? Ha nincs elmélet,
nem lesz előismeret,'cselekszem,
tehát vagyok' lesz a létezés
számomra;de ez nem fordulhat
elő,mert az aktust mindig
megelőzi a gondolat - lehet
akár hosszabb vagy rövidebb,
mint a tett,lehet egy pillanat
vagy annak törtrésze,a létezés
kiindulópontja lesz;
bármennyire tűnik is spontánnak
egy cselekedet,az őt megelőző
szándék vagy döntés mindig
tapasztalatból nyert gondolat
hatásának eredménye - egy
ismert élmény,élethelyzet
gondolati törekvésének
aktualizálódása lesz az esemény
nullpontja,a teremtés aktusa -
mindenek előtt - mivel erről
ismeretünk van,azaz tudunk,
most már kimondhatjuk,hogy
igaza volt Descartes-nak is,
hogy 'gondolkodom,
tehát vagyok';
ezzel - azt hiszem - mindent
elmondott...
|