Insane II.
Bevallom,az a részleg,ahová
bezártak – mondván,csak egy
vizsgálat lesz,s megkapjuk a
zárójelentést arról,hogy éretlen
vagyok a sulihoz – a
lunatic-tól nem messze egy
gyerekeknek fenntartott
szanatórium volt,hol persze
laktak eredendően beteg
emberkék is,akiket nem lehetett
elkülöníteni az olyanoktól,
mint pl. én – más időket írtunk...
Mindegy,maradnom kellett.
Mivel decembert éltük éppen,
s gyakran esett a hó - aminek
nagyon tudtam örülni - a zord
helyzettel időlegesen,de békét
kötöttem. Meg ahogy azt
Móricka elképzeli...
Mindenesetre én elképzeltem,
hogy majd azzal a kedves
kislánnyal valahogy túlélem
ezt az egész őrületet.
Még vele is nehezen ment...
Pedig sokat csúsztunk együtt
a jégen,egymásba csimpaszkodva
nevettük a szürke eget,s csodáltuk
a csupasz fákról elénk hulló
hófelleget.
Nekem róluk(a fákról),ahogy
fehér leplüket viselték
leplezetlen,bölcs óriásunk,
a Mikulás jutott eszembe;
később,már távol a halványuló
emlékektől,az ókori görögök
egyik leghíresebb gondolkodója,
Szokratész öltött testett kedvenc
lombkoronám arcán.
Láttam őt az ablakból,illetve
kerestem a látványt,mert vártam
valamit,valami megváltásfélét,
mely didergő lelkem lecsendesíti.
A rácsban kapaszkodó kezek
reszkettek,nem a hidegtől,hanem
a félelmet keltő szőke sráctól,
aki,amint leszállt az este,mindig
megtalált,megérezte gyengeségem,
gúnyt űzött naiv érzéseimből,
darabokra törte az addig
védelmező képzeteimet.
A vacsorákra nem is emlékszem,
egyáltalán nem,arra viszont igen,
hogy lefekvés előtt sokáig
beszéltem szobatársaimmal,hátha
elkerül a végzet – egy hét után
már nem is reménykedtem...
Az egyik jól sikerült jeges délután
elhatároztam,hogy lelépek,de
gyorsan;futásnak eredtem,
ki a hátsó kapun(így emlékszem),
s szembe találkoztam a forgalommal,
idegen házak vettek körül,de
nem védtek,nem mutatták,hogy
merre menjek,csupán integettek...
Már ettől is megnyugodtam,
megálltam,tétova lépteimben
a fáradtság „ne tovább”-ot
kiáltott,nem tudtam,mit tegyek,
csak bámultam az idegeneket,
belebámultam rám szegeződő
furcsa tekintetükbe,aztán...
Elkaptak,visszahurcoltak
a szobámba,s az ágyhoz kötöttek,
jó erősen;nagyon fájt mindkét
csuklóm,mint ólom,nehezedtek
törzsemre a rugók,melyekkel,
minddel barátságot kötöttem.
Kedvelt játékom sötét óráimban,
kínzó magányomban a rugók
csavargatása,egymáshoz illesztése
lett – nem bántam...
Szereztem párat,vagy lehet,
hogy kaptam? Nem tudom,de
nem is lényeg;a lényeg,hogy
elfoglaltam magam,most
már tényleg összerakhattam őket,
s ennek nagyon örültem – láncot
készítettem; az igazi láthatatlan
lógott összehúzott nyakamon,
s tágította belső világom;
kell ennél több?!
Csak az a szőke srác...Vele mi van!?
Szeretném tudni,de nagyon!!!
|