A Szép felé
Nemrég történt velem,hogy rosszkedvem hajnalán ágyhoz kötött állapotom egycsapásra megváltozott.Nem tettem semmi különöset,csak elrebegtem egy vallomást.Olyan őszintén jöhetett ki belőlem,hogy egész lényem igaznak minősítette,így nem csodálom,hogy átalakult minden körülöttem.Illetve inkább én hagytam cserben saját mélypontomat,én változtam,azaz estem ki a megszokott szerepkörből.
Dühös voltam,de annyira,hogy majd felrobbantam az egyik pillanatban.A másikban meg...
- Törekszem a Jóságra! - hangzott a mély bölcselet,csupán ennyit mondtam,nem is mondtam,engedtem,hogy a felszínre emelje önmagát.Amint előbukkant rejtekéből,eltűnt haragom minden nyűgével együtt.
- Jól vagyok! - hitetlenkedtem egy darabig,aztán elaludtam,elnyomott az álom.Mint a folt nélküli lábnyom,állt lelkemre a tiszta "szó" teljes terjedelmében.
Másnap reggel mondogattam még párszor,de mint egy rosszmájú szavallat,zúgott fülemben a hamis hang.Nem csak a fülemben!Ezért abba is hagytam,mielőtt túlfűtött hangulatban találnának rám ott,ahol a túlzás elengedhetetlenül szükségtelen.
Pedig törekszem a Jóság felé,a Legfőbb - platóni - Jóság irányába,ez nem kétség.
Eltöprengtem azon is,mi történt volna akkor,ha nem a Jóság szó tör ki belőlem,ha nem azt mondom,hogy törekszem a Jóság felé,hanem mást,például,hogy törekszem a Szép felé.A Szépség eszembe sem jutott,mert körülhatárolt,lezárt egység,nincs szabad röpte,nem engedi saját gondolata,hogy korlátlanul függjön önmaga mélységébe.Túl rövid ahhoz,hogy megszabaduljon hosszától.
Aztán szemembe ötlött egy gondolat: - A Jóság miért volt jó,s miért nem érkezett helyette a Jó?
Lehet,hogy a Jóság egy egész országot,mennyei birodalmat írt "homlokomra",életem tökélyre vitt otthona,arasznyi szimbóluma sejlett föl előttem?Nem tudom...
Abban a pillanatban - szerintem - nem a dialektika törvényének torzítható felületére tapostam,hanem alapgondolatát érzékeltem,fogtam fel.
Túlmutatva az emberi logikán sutba vágtam elmém szennyesét,s vártam a csodát - újra.Nem jött.Nem jól vártam.Agyamba fészkelte magát az elvárás gondolata.Elmém egészét el kellett volna engednem - hadd pompázzon üressége,s teljen be mindenségével - csak egy pillanatra!
De Szép is lett volna...!
|