Messziről
Messziről nézem a nap
olvadó sugarain eredő szivárványt,
’mint fénylik halványan az idő,
mily gyengéden hullnak a földbe
szilánkokra tört percei,
s jelen hamvai ifjú múltamba vész.
Messziről nézem, letűnt romjain
a lusta szavak csak verselnek,
múlhatatlan húznak magukkal a mélybe
s mikor már a sötétség fenyeget,
hogy megtörje vívódásaim hazug virágát,
szemeimre borulnak a súlyos percek.
Lankadt levelek bús ölén térek
magamhoz,s riadtan tekintek az égre,
hűvös arcomat már a hajnali dér csipkedi,
az első fénybogarak köszöntenek végre.
|