Platón:A szofista
A szofista címû dialógus Platón kései korszakában íródott. Formailag megegyezik a mûvet megelõzõ Theaitétosz-szal, s idõben is ugyanakkor,i.e. 399 tavaszán játszódik a történet. A mû szereplõi:Szókratész,Theodórosz,Theaitétosz és az "e- leiai vendég".Tehát majdnem megegyezik a Theaitétosz sze- replõivel,csakhogy Theodórosz ez alkalommal egy "új embert" is hoz magával,kinek kiléte annál fontosabb,minthogy egyszerûen vendégnek szólítsuk.Ugyanis általa tárul elénk a mû lényege,mely meglehetõsen több annál,mint amit címe elsõre sugallni látszik. Bár a szofista mibenlétének ismeretére törekszik a mû,hogy nem titkolt szándékkal felfedje a filozófus kilétét is,mégis legfõbb célja abban nyilvánul meg,hogy Platón a "vendég gúnyáját öltve magára" az eleiai tanok ismeretére támaszkodik,mikor az ideák viszonyát igyekszik mûvében logikusan megfogalmazni. A dialógus e "hosszú út" elsõ lépéseként vita tárgyává teszi azt, hogy a filozófus,a szofista és az államférfi egy és ugyanazt a személyt takarja-e vagy sem.Szókratész "vendég"-hez intézett kérdése,ti. hogy feléjük miféléknek szokták tartani a szofistákat,a filozófust és az államférfit,teljesen helyén való,azaz a mû szerkezetébe illõ. Hiszen e témát felölelõ kérdéseire adandó válaszok,meghatározások egy eddig még mûveiben nem használt módszert mutatnak be,mely ugyan az Akadémiára jellemzõ,hiszen egy genus fajokra,alfajokra való osztásán keresztül jut el a megválaszolandó dologig,,egyszerû,az átlag olvasó számára is érthetõ,ismerõs példán törekszik elmagyarázni a horgász mibenlétét,azaz a horgász definiálásán át igyekszik "tetten érni"a szofistát.E módszert diaireszisz-nek, felosztásnak nevezzük,melyben feltárulnak a megkülönböztetõ jegyek,s csak ezek által tudjuk a horgászt viszonylag pontosan definiálni.E módszer lényege a két csoportra osztás formájában jelenik meg.Az egyik csoport mindig kiesik,aszerint,hogy melyik illik a meghatározandó dologhoz leginkább,azaz hogy melyik kapcsolódik - a tapasztalatokból merített tudásunknak megfelelõen - hozzá.Az így kapott jellemzõket,ismertetõket,a másikat kizáró, a másiktól különbözõ jegyek,a megkülönböztetõ jegyek alkotják. Ezek adják tehát meg a dolog,jelen esetünkben a horgász definícióját.A felosztást ,persze,lehetne még pontosítani,de lényegét - a szofista meghatározását - tekintve elég,ha addig a pontig megyünk vissza,ahol az élõlényeket találjuk,melyek , természetesen, szárazföldiek és emberek,merthogy a szofista emberekre "vadászik" búsás fizetség reményében. Így jutunk el most már közvetlen célunkra összpontosítva annak elsõ meghatározásához,mely kimondja,hogy a szofista nem más,mint egy olyan nagykereskedõ,ki városról,városra járva pénzért tanít.Persze,más álarcot is magára ölthet,ezért a diairetikus módszer többszöri alkalmazásával próbálja "elkapni"õt Platón. Vagyis a második meghatározásban az erényre vonatkozó tanítással kereskedik,a harmadik szerint is,de úgy,hogy letelepszik és részben szerzett,részben maga által "tákolt" ismeretekkel áltatja tanítványait,természetesen,nem ingyen, a negyedikben önérdek nélkül vitatkozik,mely során beszéd- modorával mind hallgatóságát,mind önmagát kápráztatja el ellenszolgáltatás fejében.Amelyik nem igényli ez utóbbit,az a szónok,ebbõl pedig következik,hogy amelyik igen,az a szofista. A következõ részek is dúskálnak a definíciókban,hiszen még mindig nem jutottunk el a platóni "vad"végsõ meghatározásáig. "Minden erõnket igénybevevõ" kutatómunka gyümölcse a lelki betegségekre - tudatlanságra,gonoszságra - vonatkozó meghatározásokon át felszínre törõ megoldás, a tanítás,mely gyógyírként szolgál,és megszabadítja gazdáját az imént említett koloncaitól.A tanítás kérdezésbõl és cáfolásból áll, e módszer képviselõit nem nevezhetjük szofistának,ezt - a szókratészi bábáskodást - választja,illetve tartja üdvözítõnek Platón a hagyományosabb és durvább intéssel szemben. A kikérdezés és a cáfolás a legfontosabb ,leghatásosabb tisztítóeljárás,mely elvezet a boldogsághoz.(230e) E tisztítás során,mely az elkülönítési mód egy formája, elénk tárul a nevelésnek azon ága,mely a hiú látszatbölcsesség cáfolásával foglalkozik,mely nem nevezhető másnak,mint valódi nemes szofisztikának.(231b) Ennek mestere Szókratész volt.Ő még mellékértelem nélkül "űzte az ipart",de tanítványai,pl.a megaraiak,elhagyják formális logikájuk tekintetében az igazságkeresés szókratikus szellemét.Megannyi álokoskodót vonz bölcselete,akik az utánzó művészet magas szintjén másolják dialektikáját, kenyerük az ellentmondás.(232b) Mindenben az ellentmondást keresik ,legyen az politika, természet ,erkölcs vagy isten,lényeg,hogy elhitessék az átlagemberrel nem átlagos tudásukat,azaz hogy akrobatikus beszédükkel univerzális ismeretnek tűnő szemfényvesztéssel varázsolják el a köréjük sereglőket.Sikerük elég nagy, pedig nincs másról szó,minthogy a valóság képmását ,azaz hasonmását vagy egy olyan másolatát alkotják meg,mely az eredeti arányok megváltoztatásával válik élvezhetővé. De ha ezek a változatok léteznek,akkor létezik a hamis látszat,hamis beszéd,vagyis az igaztól ,eredetitől, a valóditól eltérő "valaminek" is léteznie kell. Ez a valami nem más,mint a semmi,mert nem valódi,nem valóság, tehát nem létező,s itt jön az az ellentmondás,mely Platónt zavarja.Hiszen tudja ,hogy amíg fennáll Parmenidész állítása,ti.hogy a létező létezik a nem létező nem létezik, addig gondolataink paradox helyzetbe sodorják a nyelvet. Márpedig ha kiderül,hogy van nem létező,akkor világossá válik a szofista létének tényszerű volta,és nemcsak ő jelenik meg előttünk,hanem a filozófus képe is kirajzolódik, elkülönül megtévesztő másától. Miután górcső alá vette Platón a létezőket,rájön,hogy amit talál,a Létezőből kell,hogy részesedjen.Ugyanis a Nem létezőt "merhetjük-e a szánkon kiejteni"(237b),ha a Nem létező egzisztenciális léte elgondolhatatlan.Bármit mondjunk ki, az létezővé válik,mert gondolatként van jelen,ill.létezik. Ezért a "nem" szó nem egzisztenciális jelentéssel bír dialógusában,hanem kopulatív értelemben van haszna ,nem is kevés.Hogy miért? Az ellentmondást csak akkor lehet feloldani,ha "apagyilkosok" leszünk,és kierőszakoljuk Parmenidész tételéből azt,hogy van bizonyos értelemben létező és bizonyos tekintetben nem létező(241d).Platón rámutat arra,hogy nem lehet kimondani azt,hogy nem létező, mert ez már önmagában is ellentmondás.Ha semminek neve van,akkor nem lehet semmi.Tehát részesedik a Létezőből. Parmenidész szerint viszont a Létező egy ,oszthatatlan egész, közepétől minden irányban erős egyaránt,hiszen nem lehet, hogy emerre jobban létezzék,mint amarra.(244e) E kijelentésből Platón hamar megállapítja,hogy ha a Létezőnek van közepe,akkor van széle is,tehát nem lehet oszthatatlan az Egész sem,mert tudjuk,hogy az egész részei nélkül nem állhat fenn.De Egynek sem mondhatjuk,hiszen annak is oszthatatlannak kell lennie,de mivel jelen esetünkben részekből áll,így a Mindenség egynél több lesz. Azonban,ha a Létező nem egész ,és egysége csupán tulajdonságaként létezik,akkor a Létező önmaga hiányában szenved,vagyis nem létezik.Ez a megállapítás csak úgy tartható, ha van még valami,egy harmadik ,amiből e kettő részesedik. Ez igaz Platón nyugalom - mozgás ellentétpárjára is,mivel az nyilvánvaló,hogy a mozgás nem nyugalomként,s a nyugalom nem mozgásként létezik,hanem mindkettő létéből részesedik úgy,hogy a lét magában foglalja a másik kettőt,de nem azonos egyikkel sem teljesen.Tehát különbözik is tőlük,és azonos is velük.Így Platón létrehozza kategóriáit,melyek közül a nem létező szerepe is nyilvánvalóvá válik. Hiszen nem lehet más,mint az ,ami különbözik a másiktól, ami viszonylag nem az,ami a másik.Ebből pedig tisztán kivehető,hogy a másik sem azonos az előbbivel,tehát mindkettő bizonyos értelemben nem létező.Az egyik a másik viszonylatában lesz csak nem létező,illetve létező.A "nem" szó kopulatív értelmének jelentősége rendkívüli,mivel itt,ebben a dialógusban fedezhetjük először fel a logika tudományos alapjait,a nyelvlogika tudományos szinten való alkalmazását. Platón a nyelv megfelelő használatát meghatározónak látja. Nem mindegy ,mit hova teszünk,gondol itt a magánhangzókra, szavakra a nyelvtan terén,magas és mély hangokra a zene területén, és vehetjük az összes mesterséget - ugyanilyen viszonyokkal találkozunk.Aki megleli ,és helyesen alkalmazza gondolkodása során a dolgok arányát,tudja,mik vannak összhangzásban,s azt is,mik nincsenek,a vegyítést és szétválasztást illetően is megfelelően képes eljárni,tehát kihasználja azon képességét,mely a "dolgokra", létezőkre,illetve a dialektika tudományára vonatkozóan megadatott vagy kifejlődött,filozófusnak tekinthető.(253c)Őt azért nehéz meglelni,mert a létező formáján csüng,és a hely fényessége miatt nem könnyű megpillantani.(254b)Aki pedig nem szakértő, hanem kontár,a nem létező sötétjébe menekül(254a),s e sötétség miatt nehéz észrevenni.Ezután Platón tisztázza a szövegében már korábban is felsejlő,illetve fel-felbukkanó formáinak,létezőinek helyét. Megmutatkozik az öt forma teljes valójában,s egymás viszonylatában. A sort a Létezővel kezdi,őt követi a Mozgás és a Nyugvás,majd az Azonossal és a Különbözővel fejezi be.A Létezőt azért is kell elsőnek mondani,mert mind az öt - létezésükből kifolyólag - a Létből,Létezőből meríti azt,hogy egyáltalán van,a Létből részesedik,a Különbözőt pedig azért kell utolsónak sorolni,mert mind az öt forma különbözik egymástól,tehát mindegyiket áthatja a Különbözőség léte,és szembe állítva a Létezővel, mivel tőle is különbözik,tetten érhető Nem létezőként. Platón kiderítette tehát,hogy a Nem létező van,s mivel van,ez azt jelenti,hogy részesül a Létben,Létezőben.Most már csak az a kérdés,hogy a beszéd és a vélemény miként részesül, illetve részesülhet-e a Nem létben.Mert ha nem,akkor nincs hamis beszéd,sem hamis vélekedés,tehát a szofistákra sem bukkanhatunk,mivel nem léteznek.Platón megmutatja,hogyan születhet meg a nem valódi,azaz a Nem létben megnyilvánuló beszéd és vélemény léte,vagyis hamis léte.Az igék és főnevek segítségével egyszerű nyelvtani szempontoknak,kritériumoknak megfelelő és e feltételeknek nem megfelelő mondatokat, gondolatokat alkot,mint pl.:"Theaitétosz ül"és "Theaitétosz, akivel most beszélgetek,repül."Az első mondat igaz,a másik hamis,mert Theaitétosz e pillanatban ül,s nem repül.(263b) A lényeg abban áll,hogy a lélekben egyfajta belső beszéd zajlik ,melyhez érzékelés tapadhat,s ha hibásan értelmezzük ezeket az érzetadatokat,akkor hibás lesz a megjelenítés, hamis lesz a vélemény,tehát létezik a hamis vélekedés és a hamis beszéd.Ebből következik,hogy létezik a szofista is. Platón viszont nem elégszik meg ennyivel,két kézzel akarja megragadni a "vadat",hogy végleg lelepleződjön kiléte. Ezért felosztási módszere segítségével "megadja neki a kegyelemdöfést".A képmásalkotásból,illetve a képalkotó mesterségből kiindulva(264c)pillanatok alatt eljut a másolásig, melynek egyik fajtája az utánzás,amikor is az egyik utánzó tudja ,mit cselekszik ,a másik pedig nem.Aki nem ismeri,pl. az erény vagy az igazság valódi alakját,az igyekszik úgy alakítani beszédét,cselekedetét,hogy az a valóságnak megfeleljen.Aki viszont sokat beszél,sokat szerepel,tehát sokat gyakorol,arról nehéz elképzelni,hogy egyszerű,becsületes mesterember,inkább fennáll a gyanú,hogy talmi tudását igyekszik fondorlattal,sarlatánsággal pótolni.Ezeket az embereket, ha tömeg előtt tetszelegnek se vége,se hossza szónoklatukkal, az erényt s erkölcsöt nélkülöző államférfinak ,ha egy-egy tanítványt vagy személyt szemelnek ki maguknak,s velük hitetik el ,hogy milyen bölcsek,szofistáknak hívjuk. Platón ezzel befejezte a szofista keresését,s miközben oly hevesen kutatott utána,kincseket tárt elénk.Definiálta a filozófus kilétét,megoldott egy paradoxont úgy,hogy megfelelően használta a létige kopulatív és egzisztenciális alakját.Ezzel művével megalapozta a tudományos logikát,napjainkig ható szolgálatot nyújtott a metafizikának,sőt munkájában,bár nem arisztotelészi módon rendszerezve, megtalálhatóak a metafizikára jellemző lényeges motívumok.
Irodalom:
A.E. Taylor: Platón, Osiris Kiadó, Bp.1999; Platón válogatott művei II.,Farkas Lőrinc Imre Kiadó,1997 A szofista - 155-300 old.
| |