Misztikus szeretőmhöz
Hozzád szólok verseimben,mert maga a dal vagyok.
Nem felelsz. Talán jobb lenne,hogyha én is hallgatok.
Nem tudok napodba nézni,mély vagy,mint az éjszaka,
hol az út,az ösvény,melyen közeledbe tarthatok?
Roppant, néma sivatag vagy,hol elvész a lábnyomom,
s el nem készíthetlek téged,bár csak rajtad faragok.
Részegen dülöngök tőled;a pohár vagy meg a bor.
Vágyódom rád szünet nélkül,úgyhogy sosem alhatok.
Mindenben te vagy a lényeg,de hol leljem lényedet?
Mindenben te vagy a forma,de hová tűnt alakod?
Te vagy,aki megkerestél,s akit folyton keresek.
Száz neved van s még sincs név,melyet reád aggatok.
Tengerednél száraz ajkkal tikkadt homokpart vagyok.
Tengeredben úszom mindig,s mégis szomjas hal vagyok.
/Fákhruddin Ibráhim Iráqi/ |