|
Káosz!?...
Miért ne lenne az!Mikor az égboltot kémlelem,s nem látok mást ,mint a gyönyörű kékséget,arra gondolok éppen,milyen szép is ez a puritán valóság,aztán hadseregnyi gondolat ostromolja elmémet,zátonyra fut figyelmem egy pillanat alatt.Közben holmi értelem is kúszik néma beszédem oszlopán ,s beleharap elmém közepébe.Felkiáltok - Jézusom! - az igazságot csak leképezi szemem világa,a szépség odaát van,mit remélhetek idekint,ha odabent a valóság torz tükrén át öltögeti villás nyelvét - Sosem találsz rám! - súgja mérgező hangján - ő a káosz istene!Ez van!Tehát minden ,ami csak elém kerül,már nem az nekem ,mint valójában,s nem az másnak sem.Bármit mond az értelem,értelmezett valóságom igéjét hirdeti csupán,nem azt ,ami van.Hurrá hangulatban ébred mégis minden reggel,hiszen különös valósága az én valóságom,igazsága az egyéni létemre teljesült forma képében jelenik meg minduntalan.De nem érdekel a saját valóságom,arra vagyok kíváncsi, odaát mi van,mi a valódi valóság ,a valóság való igazsága!Nyilván nem az ,mit itt összehordok kényszeredett nyelvi aktusom terepén,hisz a nyelv is csak értelmezett valóságot adhat,nem azt,mi a háttérben van.A háttérben van egyáltalán? S mi húzódik meg a végeken túl?Lustán-kurtán csak annyit mondok semmi,vagy azt,hogy valami.Nyilván inkább valami,mint semmi,hisz alapjában véve csak abból lehet a semmi,mi tud valamihez viszonyítva értelmezni,alkotni.A kettősséget alkotó isten - hát persze!Hogy ezt még milliárdszor nem írták le...!Erősen kétlen,mégis elevenen vág fejbe a felismerés:a valami-semmi kettősségén kívüli valami ugyancsak a végtelen felsorolás zsákutcájába vezeti "éles" elmémet,úgyhogy hagyjuk az egészet nyugodni feneketlen medrében,s induljunk ki saját valóságunkból,hátha orrba vág az igazság - a káosz értelme.Amit érzékelek,saját érzeteim ajtajaként nyílik a külső és a belső világomra.Amit gondolok ,érzékeim útján nyert adatokra épült valóságból meríti sajátos világát.Az elvont gondolkodás ,a tapasztalatra nem épülő gondolatrendszer az érzékelés során gyűjtött adatok sorai közötti összefüggésrendszer leképezése,felfedezése csupán,mely ugyan minden ember sajátja,mégis egyedi úton teljesedik ki.A szubjektum istene - mondom méla közönnyel,nem kiáltok,mert tudom ,az istenek közötti összefüggésrendszer első oka s fenntartó közege nem létezhet önmagában,elkülönülten,elszigetelt egyedüllétben,csak bennem,s mindenki másban,vagy minden másban.Ezért az én utam nem lehet másé,s a másé sem kellhet nekem -nincs rá szükségem.S mégis kell a másé,összefüggésében szemlélve egész létem,a máséból táplálkozom,ezt nem kétlem.A másik létesítményének vibráló jelenségét magamévá téve sajátítom,kiáltom ki egyéniségem.Vagy ,mondjuk úgy,hogy fedezem fel saját istenemet.Tehát ha magamból indulok,ki,illetve abból,ami evidensen létezik számomra,vagyis abból,amit létezőként ismerek el,akkor Parmenidész nyomán a nem-létezőt békén hagyom,hisz útjai kifürkészhetetlenek.Viszont hamar rájön az ember,az út ,mit választott legalább kalandokkal kecsegtet,a káosz kövein bukdácsoló egyéni értelem lámpásként segíti útján,míg teljes fényében nem pompázik,míg ki nem teljesedik istene - ekkor látja meg azt,mit nem keresett,mert nem kereshetett,úttalan ködébe veszett az igazság,a nem-létező egyszercsak megjelent neki.Istenné vált az is,mi keresett,s az is,mit nem kereshetett!Mégsem léphet ki önmagából,mert köti a szubjektum istene,nem fürkészheti ki mások istenét sem,mert kolonca a káosz istene.Ugyanis az egyének istene közötti kapcsolatteremtő isten megléte az egyéniség fogságában tartó szubjektum istenei közötti hiány istenének függvénye.S mikor belendül az elme kutatása lejtőjén,ráébred arra is,hogy az emberi egyén objektív leképezésének szubjektív vetületét alkothatja csupán meg,nem mozdulhat,az ördögi kör nem engedi,nem léphet ki önmagából,ezért önmagán kívül semmit sem ismerhet meg.Úgyhogy ne is induljunk el újra azon az úton,hol elvont istenek feszítenek,holt tárgyakként vezetik elménket a káosz vesztőhelyére,hanem szegezzük figyelmünket arra,mi önmagunkban játszódik le,s ÉN formájában csúcsosodik végtelenre.Elsőként a káosz,majd utána özönvízként az összes többi isten eltűnik ,mint ahogy az a jó halott istenekhez illik.S mi marad?!A nagy semmi?Isteneink új ruhát öltenek,s eljátsszák modernnek ható darabjuk azon felvonását,mely új felfedezések táptalajául szolgálva lendítik a tudomány kerekét előre,vagy másképpen szólva,a természet új csodáját tárják fel előttünk.A gondolat felfedő ereje a szellem mozgásában állandóan megújul.Nem így látszik ,ha csak általánosságban tekintünk a szavak rengetegére,de a sorok közötti összefüggésben értelmünk fényt kap,mondhatnám úgy is,hogy az értelem falán rés nyílik a mélybe,s az adott ponton rálátunk egy új felvetésre,mely igazságát eddig titkon hordozta,míg rá nem talált vándorútján a kíváncsi szellem.Most,hogy végre bezárjam az újabb kört,mely igazából sosem kör,hanem a szellem spirálösvénye - így bezárni sem tudom,csak abbahagyni mondandómat,hogy pontosabban fogalmazzak - letérek róla,s egy teljesen más szemszögből kezdem vizsgálni azt,mi a valóságban létezik,illetve amit ÉN annak láthatok.Ha azt mondom,hogy "asztal",akkor tudja mindenki,mire gondolok,ha részleteiben gondolom el,akkor minden darabja puszta lehetőséget rejt magában,nem több,mint lehetőség,már,ami az asztalt illeti.De mást is beleláthat az ember,hiszen lehetőségében egy új "művet" is hordoz,míg rá nem lel egy kreatív elme.Sokáig szabdalhatnám,mindig egységes egészet látok szabdalt részében.Az egységes egész-darabkák közötti összefüggés "cipeli" magán az élet "súlyos" terhét.E részekbe tömörült élet attól lesz élet,hogy önálló egységük egésze kommunikál a maga módján környezetével.E kommunikáció sajátos intelligenciájából meríti erejét,azaz pl.a kavics is rá jellemző értelmével érintkezik a világgal.Egész,hiszen kavics tud lenni.Öntudatlan módján a világból nyert erejénél fogva értelmet kap élete.A világ pedig egy sor egészbe sűrűsödő energiának érintkezésével táplálja intelligenciáját,melyben hihetetlen sok lehetőség lappang,s csak az adott alkalomra vár,hogy új értelmet nyerjen állandóan pulzáló energiahalmaza.Az érintkezés szó szerint is értendő,hiszen aligha gondol bárki is arra,hogy bárminemű kommunikáció létrejöhet közvetlen érintkezés nélkül,még akkor is ,ha az éppen adott "társ"-sal közvetlen nem is érintkezem.Ugyanis nincs abszolút üresség az éter mezején,bármit teszek,érintkezem,bármivel teszem,viszi az összefüggés láthatatlan huzala.S a cipelt "anyag" ahányszor érintkezik,annyiszor vált formát.Úgyhogy bárhova is érkezzék,összetett "hordalékként" csapódik az adott "dologba".Az érintkezésen túl nemigen említhetnék mást,mi meghatározó jelentősséggel bírna életünk során,hiszen a változó dolgokon "kívül" az őket fenntartó nyugvó pont van már csak,melyen a változás,illetve a mozgás eredendően végbemegy.Erről szól következő írásom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
