Szépségem

Szépségem vagy,

fattya a sok szépnek,

 lelked húsán csurognak

fölborzadt cseppjei

gyilkolni kész haragodnak,

dühödtek,és félnek.

Torkig vagyok,

kedvem leigázott öröm,

nyughatatlan lélegzeted

gúzsba köti egész testem,

s megfogan a káröröm.

Nem kérek belőled!

Izmaim,lásd,megfeszülnek,

hangulatom,mint az orkán,

önmagát is szétszakítva

csókját küldi tenéked.

Hát ,nem látod?!

Árnyékporral fedem

pöffeszkedő kebledet,

majd kipukkad szépségedtől

viszályt hozó kevélységed.

Véres korbáccsal verem;

háborog fékeveszettül,

torzul fáradt kezem.

Azt hiszed,

Füstbe fúló irigységed

szárba szökken,

s annak hegyén rügyet fakaszt?

Szennyesed,mint érzékelem,

félrecsúszott látványodon

lopja el a gazt.

Nézd az embert:

ítészek hogy duhajkodnak,

színvilágod építményén

javaidból faragnak,

s te merszük csúcsán

bolondoknak versz tanyát!

Haragvó kétséged tűzén

csüggnek,s közben

szirmaidat hinted;

így játszottad el a mát!

Egyet se félj!

Szépségem vagy,

rangja a sok szépnek,

karéjba tördelt szavaimmal

etetlek ,s nincs ember,

ki  békén hagy!