
Alkonyodik már;
karba font hegyek mögöttes lankáin
búcsúznak a fények,
pirongva buknak alá,
ezek már az utolsó léptek.
Égő fátylat vonnak ezernyi képre,
mint egy fáklyás menet;
ahogy álmos jegenyék lombjain
megtörnek az apró szemek,
s vonulnak nyugatnak,
úgy hajol ránk árnyéka,
sötét ágyéka az estnek,
már a kutyák sem ugatnak;
csak hajbókol a táj,
mások meg álmokat fest'nek.
|