Affektusok

Nem zártam ki azon érzékeimet,
melyekkel egyszerűen megérzem,
van Isten,az égen repül,lehel
belém életet, ég fölött rideg
univerzuma küldi felém a halált...
De szeretném megismerni,
felfedezni,üres csuklyáján
a fényt deríteni!
Oly sok csillag van odafenn,
egyként melegítenek,s
hej,de különböznek mégis.
Sötét koronájuk goromba vég,
nem juthatnak túl azon.
Sóvárgó ködük tüzet olt
szemeimben,találkozunk félúton,
nyugtatnak az affektusok;
úgy legyen,de előbb kezet mosok.
Tisztán szép,mi a hont jelenti
nékem,koszosan küszöbét
át nem lépem.
S mint tisztul,szépsége lesz
álmaid földje;áfonyasugarak
ízében tűz ropog,dzsemmagok
szállnak kék röpszőnyegén,
halovány kedvük dalra fakad,
bevégzik az elején...
Gyümölcsillata horizontok
határtalan átmentébe fúl,
s megszabadul  - tőlem;
eszerint félútnak közelén
sem halnak affektusaid,
nincs tered,mely folyam nélkül
hatástalan törné meg közelséged,
a legközelebb is minél közelebb,
annál jobban taszít;nem érek
föl hozzád - fényed túlontúl vakít...