Istent szajkózó varjak bilincse, tétova szántások

melegágya e földi jólét,melyre fogolyként

szül az emberi sors. Gyermekfejjel még bátran

tekintek a fölém magasodó birkaszellem nyájas

képébe,s várom a csodát,a természet csodáját,

mely önmagához emel,s tán visszamosolyog rám,

keblére vesz őszintén és némán,de ehelyett

szerepjátékuktól részegült,bár – mondhatni -

derekasan helytálló csordát kapok,mely azért

ver bilincsbe mindjárt az elején,hogy saját

szellem-telen füstjébe fojtsa a még pislákoló

igazságom. Évekig verem falba a fejem,mindenütt

ezt látom,fajtalan vérem magam alá temet,s lesz

nyughelyem,míg az enyészet újjá nem teremt.

Addig is le kell szoknom egy-két - az emberiség

elméjét megülő - parazita gondolatról.

Le kell tennem talán a legfontosabbról – le kell

vetnem Isten nyűgét.

Ne zavarja csendes magányom,főleg ne alkotó

természetem!

Ne kössön béklyót pont arra,ami – ha hagyom menni -

hangtalan bizonyítja,hogy a háttérben ott van,s

„ösztönömre” hagyatkozva élni hagy...

Ám mindenkori emberünk fejébe vette,sőt mi több,

fejembe döngölte,hogy Isten mindenható természete

előttem jár,szem-telenül figyel,s ha óvatlan lépteimmel

épp frissen abált tyúkszemére tapsikolok,a pokolba taszít,

vagy bosszút áll,pl.szeretteim valamelyikén...

Mindenesetre köt,mint a beton. Meghatároz,irányít -

kényszerít,ha úgy tetszik(ha nem ,akkor is így van...),

mert fajunk elméjét elhomályosítja az a tény,

hogy Ő van. Ebből adódik aztán az az idióta elképzelés,

hogy ennyi nekünk nem elég,bizonyítsuk be,

mily hatalommal bír,s persze,aki megteszi,lesz e hatalom

földi helytartója – akár...

Köszönöm, nem kérek belőle,ugyanis elkerülhetetlenül

nagy a mellékhatása – ha „domináns hímként”

uralkodik rajtam,ami mellékes kellene,hogy legyen,

az nem gyógyít,tehát nem gyógyszer,nem kaphat

szabadalmat...

Ezzel,azt hiszem,egyetért velem – ma már – mindenki.

Bár még mindig nyomon követ a magunk mögött hagyott

eonok utóhatása,úgy gondolom – s közben gondolkodom

is,higgyék el,nem hátrány... - gondolataink un. modern

korunkban amnesztiát kaptak.

Több lehetőség nyílik arra,hogy alkotókedvem képlékeny

terét kihasználjam,hogy tetteim gyümölcsét élvezzem,

s ne elszenvedjem...

Csakhogy „emberünk” idiotizmusa végeredményben

végtelen. Mivel kitalálta,ha már Isten avitt képét

leleplezték, akkor majd pénzével újra trónra

ültetheti. Sikerült is neki...

Végre helyére került az,ami a múltban is kéz a kézben

járt Vele.

Nem Isten szelleme lebeg most szuronyként a fejem fölött,

hanem Isten pénze. S akinek Isten pénze sem elég,lesz

bolygónk mágusa,a hatalom csecsszopója,ki miután

kifejlődött,s fejlett példányként gurul határokat földbe

gyúrva - persze,hogy nem tejet oszt,hanem szegénységet és

gazdagságot.

Nem újabb keletű jelenség úszik szellemünk vizén

- átöröklött tapasztalat a hírmondója...

S mint mondottuk:se vége,se hamva...?!