Ifjúságomtól távol

Mint  a sebzett vad -

ki ifjúságától távol,

de édes fullánkjaitól űzve

oly közelinek érez minden szót -

örömteli felhők játszi fényei

mögé bújok,

s gondolataimmal,mint kósza csillagok,

ha rájuk lel a szent Természet,

lelked hűs sugarán nyugszom…

Maradni  volna kedvem,

de az ég,

mely vállain hamis hegyeit hordja,

tudja ,miért kerülöm

a nekem tetsző jót;

s hogy nem szédülök belé,

hol szöknek jajongó szívek,

s a jelenvaló istenek derengnek

aranyfüstben;

mennem kell,

lelkem kétkedőn sürgeti a jövendőt,

s várja nyugtalan

az elébe hulló szót…