Hangtalanul

Sötét csend üli meg,

fojtja rejtekébe hangomat,

dermedten hullajtja

csillagos képeit

a belém bódult alkonyat.

Büszke fénytől óvja,

védi hangtalanul arcomat,

árnyak mentén lopja

harmatos cseppjeit

a szemre fésült hangulat.

Ködébe taszítja,

áldja fénybe vakult sorsomat,

menti,ahogy tudja

súlytalan kölykeit

a Mindenható Gondolat.