Íme,a csoda

Ím,hová vezet,

ha betér hozzám,

s lakomon fordul egyet;

vérszomja fejbe kólint,

nem távozik mint vészek rohama,

csak a veszendők nyomán halad tova;

felajzott kedvén ragad torkon,

s lakomát ül porhónyi ízeken,

dicső szívem ily kórság idején

elbukik időtlen pillanatán,

s hű társul szegődik

daimonom ifjú tollnoka,

kinek szavát mindenki felismeri,

mert harag ő a javából,

a méreg szónoka;

íme,a csoda,

ha magamhoz térek,

s levitézlett uramat csapra verem,

hadd folyjon csak létem feneketlen

medrébe,mert többé én már

nem félek, vagy ne legyen

a kortalan éjnek fénylő csillaga,

ne legyen soha...