
Tiszt(a)lappal
Nem gondoltam volna,hogy elfajulnak
dolgaim – pedig kevesen okoznak gondot...
Mivel alig vannak – még annál is kevesebben;
Pedig azt hittem nyugodt éjszakákra
lelek e sivár – betonba bélelt – életben...
De hogy mekkorát tévedtem!Veszem észre!
Valószínű az én hibám,hogy nem érdekelnek
a megszokott fordulatok,s hogy szemen
köp a dohos hangulat,mely majd szétmarja
omlékony életem vastagnak látszó falait,
de nem érdekel már,csurig vagyok,
olyannyira hülyét kapok,hogy
legszívesebben unásba halnék,csak ne kelljen
viselnem ezt az idétlen ismétlődést.
Mindig ugyanaz!Sehol nem lelem az eredeti
hangot,mindenhol s -kor 'COVER' a helyzet.
Befedi az egész univerzumot.
Talán nem figyeltem eléggé,vagy rohanok
felette,s nem látom Őt,mely többet érdemelne,
minthogy egyéb legyen. Biztos épp sírok,
mikor röhögnöm kéne – most is ezt teszem,
elvégre...
Az átkozottak!Mint pl. ezek a mekegő rímek is
itt - meg a fejemben - állandóan !
Vagy azok a röhejes gesztusjegyek,melyek -
érthető módon – röhejes gondolatokat fednek.
Agysorvasztó hullámtörmelékek,szürkén
pofámba égnek,s hamut szórnak Rád,az
egyszeri fényre,mely Jézus lámpása volt egykor -
számomra már a semmi,sajnos.
Még egy darabig sem,csupán romhalmaz
a földeken,mi képes az Elsőt orrom elől
elhazudni,hogy továbblopja mások
fülébe,nehogy megsántuljanak,mielőtt
kigyógyulnának belőle...
Tehát hiába minden,nem látlak téged,
hisz jómagam sem látom azt,mi lát és szemlél;
s mégis látlak,mert minden más lyukat fúr
a felszínre,lecsapódik,mint a pára,s lesz
belőlem nyom,mi te is vagy,s nem csak más;
ezért mondom,hogy látlak,te szamár...!
Az vagy,ami áramlik benned,mert örvényed
széle a külvilág színe,s beleolvad kincse,
mit mélyéről hord a szél – ismerlek idegen,
nem vagy messze...
De közel sem;tisztes távolból nézlek,mint
objektív képet,mint a világ objektív
leképezését,melynek szubjektív mása,az
univerzum reproduktív koanja én magam
vagyok...
Te ragyogó Isten!
Unom a hosszú huzavonát,lassú barangolásod,
természeted elhajló szirmait,s lennék
inkább semmid,hajlékony üzenet zárt helyen,
hol magában tart a sötét,s óv ritka fényedtől.
Hogy írmagja se maradjon,ki vagyok,
tégy mindenek fölé,emelj ki a tömegből,
hogy ne lásson többé senki sem...!!!
|