Példaképem

Idegölő szarkazmust

szerkeszt éjjelem;

eltévedt akarattal

keresem a kiút

egyetlen esélyét,

miközben lépteimet

a gyors küszöb felé

tereli valami,ami még

gyorsabb,felfoghatatlan

gyors - egyszerűen

lefüleli a fölösleget,

s röhögve átlök a küszöbön,

mely menekvésem

színhelyeként még

tesz egy utolsó próbát,

s rám küldi saját

démonaimat;

már hallom a feneketlen

hangot,süvölt felém,

hogy mély torkába

nyeljen,de megpillant

a véletlen,s hogy,hogy

nem,a helyemre kerültem;

nem tettem semmi egyebet,

csak semmibe vettem

az egészet – a semmibe

tekintettem,s eltűnt minden,

minden,amit nem értettem;

rémlátomásom gyökere

magam voltam,s mint

forrása e történetnek,

fogyatékkal éltem

okos ruhámnak;

felégettem fehér palotám,

melyben tűzként

tombolt önarcképem,

diliházamat az ördögnek

adtam,s lett belőlem

példaképem...