Kétségek közt

Istenem égi vászna

csügg le a tóba;

kékes cseppek hullnak,

hol mélybe alélt

bércek hágnak

a magasba.

Én is ott vagyok,

hontalan füzérek

tartanak fogva,

bukott testem kúszik

világtalan köpenyén,

tűzröptén lobogva.

Élete parttalan,

porlepte fenekén

tükröm vagy 

avagy szelíd gaz,

nem is kérdés;

görbe utakon jött

válaszon taposok,

mezítlábam éjhomálytól

kopott tévedés.

Lomha kertem

mint omlásba futó gleccser

célját bemérve,

egyetlen feszületként

zuhan a mélybe,

s mint néma falakon rőt

sziluett én is ott lebegek,

kétségek közt,

önmagamat sem értve...